2013. augusztus 6., kedd

Segítség a diagnózis után

Egy gyermek érkezése minden család számára hatalmas változást jelent. A gyakorló szülők tudják, az örömök ellenére ez nem mindig jelent felhőtlen boldogságot, hiszen az anyukának és apukának a gyermeknevelés során számos új, komoly feladattal kell szembenéznie. Az ezeknek való megfelelés az egészséges családok életében is próbatételt jelenthetnek. Amennyiben a gyermekkel kapcsolatban valamilyen probléma merül fel, a szülőknek gyermekük másságának elfogadásával is meg kell küzdeniük. Az autizmus diagnózis elfogadása, feldolgozása hosszú és nehéz folyamat, melynek során számos kérdés, kétely merül fel a szülőkben.



Hol találhatjuk meg a válaszokat kérdéseinkre? Kik segíthetnek a diagnózis elfogadásának megkönnyítésében? Kihez fordulhatunk családtagjainkon, barátainkon kívül? Sokfelé indulhatunk, de elsőként mi mást is ajánlhatnák, mint az Autimentor hálózatot, aminek tagjai olyan autista gyermeket nevelő szülők, akik szívesen osztják meg tapasztalataikat szülőtársaikkal. Örömmel várják a megkereséséket, akár valamilyen konkrét problémára szeretne választ találni a szülő, akár csupán egy jó beszélgetésre lenne szüksége. (elérhetőségek itt

A mentorszülők mellett több olyan szervezet is működik, ahol hatékonyan nyújtanak segítséget a családoknak, mi ezek közül a szülőszervezetek fontosságát szeretnénk egy kicsit hangsúlyozni. Sok olyan szervezet létezik, ahol szülőtalálkozókat rendeznek vagy szülőképzéseket tartanak. Ezek az alkalmak nem csak a hasznos információk megszerzésére szolgálnak, hanem lehetőséget biztosítanak a sorstársakkal való találkozásra, új kapcsolatok kialakítására is. Hogy csak néhány példát említsünk ilyen szervezetek:







2013. július 27., szombat

olyan gyanús ez a gyerek...

Sokszor kérdezik tőlünk, hogy miből lehet felismerni, ha egy gyermek autista? Ennek az eldöntése mindenképp olyan vizsgálatot igényel, melynek során autizmushoz értő szakember/szakemberek térképezik fel a gyermek képességeit, viselkedését. Hazánkban több autizmus diagnosztikai központ is létezik, melyek elérhetősége megtalálható az AOSZ honlapján.

Mikor érdemes felkeresni valamelyik diagnosztikai központot? 

Amennyiben felmerült a gyanú, hogy gyermekünk eltérő viselkedésének hátterében autizmus állhat mindenképp ajánljuk, hogy kérjenek időpontot egy vizsgálatra. Ez azért különösen fontos, mert minél korábban kezdődhet meg a speciális fejlesztés a diagnózis alapján, annál hatékonyabb lesz a gyermekünk számára törtnő segítségnyújtás. Bár az autizmus a tudomány mai állása alapján nem gyógyítható, a megfelelő, célzott fejlesztés a gyermek állapotán sokat javíthat, mely az egész család számára könnyebbé teszi a mindennapi életet.

Mik az autizmus jellemző tünetei?

Az autizmus olyan állapot, melyet a szociális és kommunikációs készségek sérülése, valamint a rugalmatlan gondolkodás jellemez. A leggyakoribb tüneteket nagyon jól összefoglalja az a plakát, mely letölthető az AOSZ honlapjáról:


2013. április 5., péntek

Új szülőképzés - Fogódzó Plusz

A Fogódzó képzést már nagyon sokan ismerik, hiszen kidolgozása, 2008 óta már közel 400 szülőnek nyújtott segítséget. Most újabb képzéssel színesedik a paletta, a MOZAIK Egyesület pályázata révén egy a Fogódzóra épülő gyakorlatiasabb tudást nyújtó szülőtréning került kidolgozásra.

A Fogódzó Plusz fő témakörei az autizmus szempontú akadálymentesítés és a viselkedésproblémák kezelése. Előbbi során a struktúra, előrejelzés, vizuális támogatás szerepét és fontosságát, megvalósításának módjait mutatják be a képzők, az utóbbi kapcsán pedig a résztvevőknek lehetőségük nyílik begyakorolni a viselkedés elemzését. Ez azért is nagyon fontos, mert egy nem kívánt viselkedést abban az esetben tudunk hatékonyan módosítani, ha megértettük kialakulásának okait.

A képzést a Fogódzóhoz hasonlóan neves autizmus szakember és tapasztalat (mentor)szülő páros tartja. A pályázat révén a szülőtréningnek nem csupán a tananyaga készült el, hanem három alkalommal lebonyolításra is került, Egerben és két fővárosi helyszínen.Bízunk benne, hogy hamarosan ismét lehetőség nyílik újabb tréninget indítani az érdeklődők számára.


2013. március 30., szombat

Autizmus Világnapja


2007-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete április 2-át jelölte ki az autizmus világnapjának. Ezen a napon a világ minden részén az autizmussal élőkre és családjaikra figyelünk. A világnap alkalmából országszerte számos figyelemfelhívó kampány, program indul, ezekről bővebben az AOSZ honlapján olvashatnak az érdeklődők. Érdemes figyelni este a tv-híradókat, mert a Parlament kékre világításáról minden évben be szoktak számolni. Aki pedig online szeretne bekapcsolódni a figyelemfelhívásba csatlakozhat a MOZAIK Egyesület facebook kampányához is. 



2012. szeptember 23., vasárnap

Kütyü-show

Szeptember végén az AOSZ irodájában, a MOZAIK Egyesület szervezésében Kütyü-show címmel kerül megrendezésre az Egyesület első rendhagyó, tematikus szülőtalálkozója. Az alkalomra azokat várják, akik érdeklődnek az IT technológia autizmussal élő gyermekek megsegítésére történő használata iránt.

Fogódzó képzés Nyíregyházán

A sokak által jól ismert Fogódzó képzés ismét megszervezésre kerül, ezúttal Nyíregyházán. Részletekről itt olvashattok bővebben. Azok számára akik még nem találkoztak a Fogódó nevével egy mondatban összefoglalva ez egy olyan szülőtréning, ami két nap alatt próbál sok-sok hasznos információt adni az autizmussal frissen diagnosztizált gyermekek szülei számára. Nagyon érdekes, fantasztikus előadókkal, érdemes jelnetkezni rá annak, aki még nem vett részt rajta korábban.

2012. augusztus 25., szombat

Továbkképződtek az Autimentorok

Régen tettünk közzé bejegyzést, de ez nem jelenti azt, hogy nem történik semmi az Autimentorok háza táján. Csak mindenki teszi a dolgát. A mai nap azonban kicsit más volt a megszokotthoz képest, azért jöttünk össze az AOSZ irodájában, hogy játékos formában, jó hangulatban frissítsük ismereteinket. Néhány fotó a továbbképzésről:




2012. március 26., hétfő

+ nap

Amint a fotón is látható az AOSZ + nap rendezvényén többen is részt vettünk. Legközelebb a szombati villámcsődületen, közismertebb nevén flashmob- on az Alle Centerben találkozhattunk velünk és a vasárnapi Kék sétán, melyet a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány szervez. Az Autizmus Világnapjával kapcsolatos rendezvényekről olvashattok a www.aosz.hu oldalon.

2012. február 15., szerda

farsang

Lassan minden óvodában és iskolában eljön a farsangi mulatság ideje. Ahogy sok minden másban, az autizmussal élő gyerekeknek ebben is eltérhetnek az igényei a jelmezek és a rendezvény lefolyásával kapcsolatban. Persze vannak egyezések is. Ahogy a normál gyerekjelmezeknél, itt is fontos, hogy a gyerkőc jól érezze magát a jelmezben. Tudjon mozogni és ne fázzon, vagy legyen melege.
A kész jelmezek korában tulajdonképpen megoldhatjuk, hogy veszünk a gyermeknek valamilyen összeállítást és ráadjuk. Ebben már mulatozhat is, ha nem zavarja a szokatlan ruhadarab, vagy helyzet. Ilyenkor megpróbálhatjuk a szokásos módon segíteni gyermekünket. Igény szerint lefotózni, lerajzolni, előre megjeleníteni neki, hogy mikor mi fog történni és ő mit tegyen ebben a helyzetben, illetve hogyan szálljon ki belőle, ha túl megterhelőnek érzi. És nem árt azt is jelezni, hogy a rendezvénynek hogyan lesz vége.
Ha a gyermek nem szeretne jelmezt húzni, akkor is vannak lehetőségeink. A piros póló hátára textilfilccel felrajzolt katicaszárnyak például lehet, hogy elfogadhatóbbak, mint a műanyag szárnyak és fejdísz kombó. egy kedves gyógypedagógus javasolta egyszer az almafa jelmezt, ami barna nadrág és zöld póló, piros almákkal dekorálva. A célnak tökéletesen megfelelt és nem terhelte a viselőjét. Kisfiamnak fogalma sem volt róla, hogy ő most almafa. Más autizmussal élő gyerekkel is előfordulhat, hogy nem értik, miért mókás jelmezbe bújni, de ettől még érezhetik jól magukat.
Ehhez az is kell, hogy a nekik megfelelő mennyiségű ingert kapják az ünnepségen. Vagyis a túl sok fény, zene és nasi esetünkben nem biztos, hogy jó választás. Ha ilyen jellegű a mulatság, érdemes egy csendesebb helyet is elérhetővé tenni a kevésbé duhaj kedvű gyerekek számára.
Remélem minden olvasónak jól sikerül a farsangi időszak és kérem írják/írjátok meg nyugodtan a tapasztalataikat!


2012. január 4., szerda

Új mentorszülővel bővült az Autimentorok csapata

Aki ellátogat az AOSZ honlapján a tanácsadás menün belül a mentorszülők listájához láthatja, hogy a lista bővült egy névvel. Soproni Emőke csatalakozásával már két határon túli mentor segíti az autizmussal élő gyermekek családjait.

Emőke Angliában él és aktív tagja, támogatója a britt National Autistic Society érdekvédelmi szervezetnek. Ő írja az autizmusmesék című blogot, melyből az én kedvenc bejegyzésem, a "menetfelszerelésről" szóló rész itt olvasható. Blogjából a Magyar Nemzeti Galériában nemrég lezárult Privát Labirintusok című kiállításon is szerepeltek részletek.

Bemutatkozása itt olvasható.

2011. december 26., hétfő

Elkészült az Autimentor kézikönyv

A kézikönyv reményeink szerint új és régi mentorszülőknek egyaránt hasznos segítség lesz a mentorálás során. Szó esik benne a mentorszülők feladatairól, kompetenciáiról, a mentorálás során leggyakrabban előforduló témakörökről, a kommunikáció és konfliktuskezelés alapjairól. A kiadvány végén ajánlott irodalmak kerültek felsorolásra valamint olyan levélminták találhatók, melyek betekintést engednek az Autimentorok munkájába irányt mutatva a segítségnyújtáshoz. A kézikönyvet mentorszülők és az őket képző egyik szakember állították össze.

A kiadvány az Abigél Egyesület segítségével születhetett meg, elkészítését a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány támogatta. A kézikönyv itt tölthető le.

Cikk a mentorszülő hálózatról

Bemutatkozási lehetőséget kapott az Autimentor hálózat a Koraszülöttekért Országos Közhasznú Egyesület honlapján. Azért szerették volna bemutatni hálózatunkat, mert egyesületük távlati célja, hogy ők is kiépítsenek egy, az autimentorokéhoz hasonló mentorszülő hálózatot. A bemutatkozási lehetőségért köszönet az egyesület elnökének, Földvári Nagy Zsuzsannának. A cikk itt olvasható.

2011. december 15., csütörtök

ajándékot autistának

Karácsony közeledtével időszerű lehet a kérdés, mit kapjon az autista gyerkőc ajándékba. Úgy gondolom elsősorban ő is gyerek ezért szeretetre és odafigyelésre van szüksége. Tudom, ez banálisan hangzik és nem biztos, hogy egy auti esetében ugyanazt jelenti, mint egy átlagos gyereknél.
Azt hiszem azoknál a gyerekeknél könnyebb dolgunk lehet, akik el tudják mondani, vagy meg tudják mutatni, hogy mi érdekli őket. Náluk is előfordulhat, hogy nem szeretik a meglepetéseket. Több autista gyerekről hallottam, hogy jobban örül, ha tudja mit rejt a díszcsomagolás. Családonként változó, hogy katalógusból választja ki az ajándékát, vagy együtt veszi meg a család és csomagolja be. A gyakorlat azt mutatja, hogy a csomag bontását a gyerkőc türelmesen kivárja és szenteste együtt tud örülni a család. Ez olyankor lehet jó megoldás, ha az ismeretlen, meglepetést rejtő csomag félelmet kelt a gyerkőcben.
Azt hiszem vannak gyerekek, akiknél el kell döntenünk, hogy mi is a célunk az ajándékkal. Ha örömet szeretnénk szerezni, akkor azt érdemes adni, ami neki tényleg boldoggá teszi. Legyen az valamilyen bizarr tárgy, vagy olyasmi, amivel nem rendeltetés szerűen játszik. Ebben az esetben számolnunk kell vele, hogy a külvilág megrökönyödését válthatjuk ki.
Olyan gyerekeknél, akik szeretik a logikai játékokat, adja magát a válasz, ebből a körből válaszunk valamit.(ördöglakatot, türelemjátékot stb.) A "közlekedős" gyerekeknek is viszonylag könnyű ajándékot venni.
Nehezebb a dolgunk, ha a gyerkőc nem tudja mutatni minek örül, vagy állapotából fakadóan nem játszik a játékokkal. Azt hiszem kellő odafigyeléssel az ilyen gyerekeknek is lehet örömet szerezni. Saját tapasztalat, hogy a mi kisfiunk szeret mindent, aminek érdekes hangja van, vagy a fényreflexiók szépek rajta, vagy a tapintása fura. Az ilyen dolgokkal nagyon sokáig lefoglalja magát és közben boldog. Szereti nézegetni a könyveket is, noha azok gyorsan tönkremennek a kezében. Idén könyvcsomagot teszünk neki a fa alá és bízunk abban, hogy a könyvek kitartanak egy darabig. Az ő esetében nagyon jó választásnak bizonyult az esőbot és a villogó zselélabda is.
Azt hiszem mindenki maga dönti el, hogy biztosra megy, vagy kísérletezik az ajándékokkal de én mindenkit az "ötletelésre" bíztatok, mert nagyon szomorúnak érzem ha egy gyerek az állapota miatt nem veheti ki a részét az ünnep örömeiből. Vegyük fel bátran az "auti szemüveget" és próbáljunk meg örömet szerezni nekik is. Akinek van kedve, bátran írja meg a saját ötletét, tapasztalatát.

2011. december 8., csütörtök

segítség kérése

Megkérlek, hogy segíts és saját csatornáidon továbbítsd barátaidnak, ismerőseidnek azt,
szavazzanak at AUT-PONT Alapítványra a Facebookon az OTP oldalán.

 
 
  Ha elég szavazatot kapunk, bekerülünk az öt legtöbb szavazatot kapott pályázó közé amelyből kiválasztja a zsűri a nyertest. Ha sikerül, akkor az OTP támogatásával (3.250.000 Ft) megvalósíthatjuk a "Különleges napok - együtt az autista gyermekekkel a közös hétköznapokért" című szemléletformáló programjainkat 2012-ben.
Máris szavazhatsz, ha a következő linkre, oldalra lépsz:
http://apps.facebook.com/egyutthatoszavazas/
Ha nem sikerül, akkor:
1. Lépj be az OTP pldalára a Facebookon és lájkold az oldalt (kattints a tetszik-re).
2. Válaszd ki az EGYÜTTHATÓ alkalmazást és engedélyezd
3. a pályázó szervezetekre kattintva, a 30 szervezett között megtalálod az AUT-PONT Alapítvány programját.
4. Kattints a szavazok-ra.

 Fontos: A SZAVAZÁS DECEMBER 12-ÉN ZÁRUL!
Ha mindannyian jól csináljuk akkor Az AUT-PONT Alapítvány lesz annak az öt szervezetnek az egyike, amelyek közül a zsűri kiválasztja a nyertest.
Most segíts! Lájkolj, szavazz és küld tovább!
Köszönjük!
az AUT-PONT Alapítvány közössége

2011. november 24., csütörtök

Én-könyv készítő foglalkozás

Az AOSZ honlapján olvasható a tájékoztató, miszerint december 10-én Én-könyv készítő foglalkozást szerveznek a Nemzetközi Cseperedő Alapítvánnyal és a Kreatív Hobby Kft-val közösen. December 2-ig várják a jelentkezőket, a részletes tájékoztató itt érhető el.

Hogy mi is az Én-könyv? Gyakorlatilag egy olyan album, mely sok-sok információt tartalmaz a gyermekről, számára könnyen érthető formában. Sok mindenről szó eshet benne, csak néhány példa erre:
- Ez vagyok én
- A családom
- Itt lakom
- Ide járok óvodába/iskolába
- Amiket nagyon szeretek
- Ezt szoktam csinálni

És mire jó? Egyrészt fejleszti a gyermek önismeretét. Másrészt amikor elővesszük és beszélgetünk róla a szociális és kommunikációs készségek fejlesztésének eszköze is. Ha valakit részletesebben is érdekel a téma december 10-én lehetőség nyílik a foglalkozást vezető szakember számára kérdéseket feltenni.

2011. november 21., hétfő

Mentorszülők előadása a X. Autizmus Napon

Szombaton lezajlott az AOSZ Autizmus Napi konferenciája. A rendezvényen számos érdekes előadás mellett az Autimentor hálózatról is szó esett. Két mentorszülő, Kapitány Imola és Verebné Valcz Edit beszlélt a mentorszülők munkájáról közel 200 ember előtt. Az előadás fantasztikusan sikerült, ezúton is gratulálunk nekik!

2011. november 2., szerda

vizuális segédeszközök


A vizuális segédeszközökről „felhasználói szinten”


Nemrégiben szó esett a mentorszülők közös levlistáján a vizuális segédeszközökről. Úgy gondolom, hogy ha nekünk érdekes a téma, esetleg más szülőknek is az lehet, ezért veszem a bátorságot, hogy írjak róluk.
Mielőtt belekezdenék a tényleges felsorolásban, néhány apróságot szeretnék leírni. A vizuális segédeszközökkel kapcsolatban fel szokott merülni, hogy nem hátráltatja–e a gyermek fejlődését, beszédfejlődését. Magam is hallottam autista gyermekekkel foglakozó gyógypedagógustól, hogy beszélő gyereknek nem ad PECS kártyát. Azt gondolom, hogy ez már olyan szakmai kérdés, aminek megválaszolása nem egy laikus mentorszülő kompetenciája, csak a saját kifejezetten jó tapasztalataimról tudok beszámolni, illetve egy meglehetősen gyakorlatias példát hozni. Nem tudom, hallottam–e valakitől, vagy csak beugrott. Sajnos nem vagyok egy sofőrzseni, nem vezetek túl jól. Éppen ezért sokkal jobban szeretem, ha a kereszteződésben van valamilyen vizuális segédeszköz, prózai nevén macisajt, vagy stoptábla, mint ha ezek nélkül kellene a jobb kéz szabályt alkalmaznom. A különbség csak a vizuális megsegítés.
A másik dolog amit fontosnak tartok leírni, hogy noha igyekszem legjobb tudásom szerint mindent összegyűjteni ide, senki ne ezek alapján kezdje autista gyermeke ilyen jellegű segítését. Autizmusban jártas szakember kell ahhoz, hogy felmérje, a gyerkőc szimbólumszintjét és egyéb igényeit és segíthet az eszközök megválasztásában és bevezetésében. És akkor most lássunk neki!

1, napirend
A napirenddel mi tudjuk jelezni gyermekünknek, hogy mi fog vele történni. A naprend lehet tárgyas, képes, rajzos, fényképes, írott. Ezzel oldhatjuk a bizonytalanságát azzal kapcsolatban, hogy mi vár rá a jelzett időszakon belül. A napirend általában függőleges (fentről lefelé) néha vízszintes (balról jobbra) is lehet. Mobil napirendet használhatunk pl. több állomásos utazáson, sétánál.
Tárgyas napirendnél én praktikusabbnak találtam a vízszintes elhelyezést, mert a tárgyakat könnyebb volt felakasztani, mint tépőzárazni. Ezért egy egyszerű fogasra aggattuk a tárgyakat. Mi valós darabokat használtunk pl. igazi törölközőt a fürdéshez, kanalat az evéshez. Bizonyos tárgyakat kicsinyíteni tudtunk és ha azt az utat követtük volna, végül felkasírozhattuk volna őket egy kártyára, így vezetve át a képes napirendre a használóját. Vannak olyan tárgyas napirendek, ahol pl. playmobil tárgyacskákat helyeznek el a gyerekeknek. Kicsi wc-t stb.
tárgyas napirenden: vacsora-fürdés-lefekvés (kicsinyített párnával)

A kártyák használata némileg egyszerűbbnek tűnhet, itt az öntapadó tépőzáras rögzítés könnyen megoldható. A mi kártyáink 5,5 x 8cm-sek. A keret színe narancssárga. A napirendi kártyáknak, szemben a PECS képekkel mindig van kerete. Az oviban, vagy bárhol ahol több autista ember használja a napirendjét, hasznos ha tudjuk, melyik kártya kié, nem tudom van–e ennek más oka is. A kártya mérete és fajtája használójának igényeitől függ. Vannak gyerekek, akiket zavar, ha a valóságban nem pont olyanok a dolgok mint a képen. Nekik a rajzos megoldás inkább megfelelő.
A képes napirend használatánál hasznosak lehetnek a hívóképek. Ezek a képek megegyeznek az adott tevékenységre vonatkozó napirendi kártya képével. A gyakorlatban úgy használjuk őket, hogy a gyermek elveszi a napirendjéről a kártyát, majd elindul vele a tevékenység helyére. Itt felteszi a napirendi kártyát az arra kijelölt helyre. Ha ebben bizonytalan, ezen a helyen várhatja őt a hívókép, ehhez tesz a nála lévőt.
Olyan olvasó gyerekeknél akik az olvasási kézségüket megfelelően használják az írott napirend lehet a megfejtés. Ha megy nekik, ők is kezelhetik. Ugye mennyire hasonlít ez egy határidőnaplóhoz?
képes napirenden: szabadidő-uzsonna-szabadidő-vacsora-fürdés-lefekvés


2, PECS kártyák (Picture Exchange Communication System, azaz képcserés kommunikációs rendszer.)
A „kérőképekkel” ahogy mi itthon hívjuk a gyerek tudja jelezni az igényeit. Nem beszélő gyerekeknél nagy előrelépés lehet mindenkinek, ha ténylegesen tudjuk, mit szeretne a gyerek, nem csak mondjuk odavisz a hűtőhöz és tologatja a kezünket. Ezek a kártyák is lehetnek rajzosak vagy fényképesek. Ahogy az előbb is írtam, a felhasználótól függ. Mi egy könyvbe rendeztük őket. A könyvön elöl van egy tépőzár ide szoktuk tenni azoknak a dolgoknak a képét, amik aktuálisan kérhetők. Véleményem szerint nagy hiba lenne eltenni azokat a kártyákat, amiket nem szeretnék éppen kérhetővé tenni. Csúnya hasonlattal a kislányomtól sem veszem el a piskóta szót, ha nem szeretnék adni, de el kell fogadnia a nemleges választ. A képpel kérés tanításakor érdemes először azokat a képeket elérhetővé tenni, amiknek a megfelelőjéből adni szeretnénk, ezzel is megerősítve a képek használatát. A nemleges válasz tanulása már egy következő (cseppet sem könnyű) lépés. Peti könyvében a sárga lapokon vannak az ételek képei, a zöldeken a tárgyaké és még a tevékenységeknek kell majd találni egy harmadik színt. A képek előállítása persze elég strapás, erre később még visszatérek.



3, folyamatábrák
A folyamatábrákkal egy összetettebb tevékenység, pl fogmosás megtanulását segítjük. A gyerkőc „puskázhat” menet közben.

4, választó táblák
Ilyet mi nem használunk, de az ötlet nagyon jó, nálunk még bevezetésre vár. A Fogódzó képzésen láttam, hogy az autista gyerekek számára nehezen értelmezhető szabadidő kitöltésére használt játékot választhatta ki a tábla használója az azon szereplő képek közül. Másutt a jutalom kiválasztására szolgál.

5, napló
A történések „elraktározása” képpel, vagy szöveggel. Kisfiam ovijában azért is jött jól, mert ő nem tud beszélni a vele történtekről. Ugyanakkor a beszélő gyerekek szülei a naplóban lévő képek használatával beszélgethetnek az ovis dolgokról.



6, énkönyv
A használója számára fontos embereket, helyeket, tárgyakat gyűjtjük össze benne. Szintén alkalmas közös nézegetésre, beszélgetésre.

7, időmérők, időzítők
Talán furcsa, hogy ide sorolom őket, de az időt teszik láthatóvá az időzítők. Ezek segítségével jelezhetjük gyermekünknek, hogy meddig fog tartani valami, mennyi ideig játszhat pl valamivel, vagy mennyi idő múlva kell megtennie valamit. Az időzítő lehe stopper (akár a telefonban is), vagy homokóra. Nagyobbaknál már a szokásos órák is működnek.

A képek gyűjtése és előállítása nagyon nehézkes lehet. Elvben persze nagyon egyszerű egy tárgyat telefonnal lefotózni, onnan egy webes albumba küldeni (pl Picasa) és erről a helyről nyomtatni, majd laminálni. A gyakorlatban sokszor nem jó a kép, kifogy a nyomtató, vagy nincs is, ami persze teljesen érthető, de nem könnyíti meg a kártyák készítését.
A másik viszonylag egyszerű mód internetről kinyomtatni és laminálni a képeket. Nyomtató és lamináló hiányában az AOSZ irodájában is kérhetünk segítséget. Itt díjmentesen elkészítik a kártyákat.
Vannak családok, ahol a szülők Clipartokat használnak. A képkészítésre kidolgozott program neve Boardmaker, de ez sajnos nem ingyenes. Kedves mentortársam jelezte, hogy 30 napra ingyenesen letölthető az alábbi linkről.


Szintén jól használhatónak tűnik egy másik mentortipp a Picto – selector program, ami ingyenesen letölthető innen:

Mindenféle gépi megoldás hiányában marad még a jó öreg papír és ceruza. Kisfiamnak jónéhány kártyát így rajzoltam meg.  Nem lettek mesteri darabok, de ő tudja használni őket. (A vacsora kártyán elöl azért van tépőzár, mert néha rátesszük annak az ételnek a képét, ami vacsira lesz majd. Ez különösen olyankor jön jól, ha látja a hűtőben amit szeret és nehezen várja ki, hogy kapjon belőle.)

Ez a bejegyzés egészen biztosan nem teljes és nem szakszerű. Aki ennél többet szeretne tudni a fentiekről, segítséget kaphat a Vadaskertben, illetve a Budapesti Korai Fejlesztő Központban és az Autizmus Alapítványnál. Kérem, ha bárki hozzá tud tenni ehhez, tegye meg, hogy mindannyiunknak könnyebb legyen. Jó lenne folyamatosan egyre több képet is feltölteni ide, hogy mindenki számára könnyen hozzáférhető legyen.

2011. október 26., szerda

Újságcikkek a csíkszeredai mentortalálkozónkról

Korábban már írtunk arról, hogy néhányan közülünk Erdélyben jártak Vass Évánál, csíkszeredai mentortársunknál, aki az AutHelp Egyesület munkatársaként dolgozik. Az Egyesület egy másik szervezettel közösen erdélyi mentorszülő hálózat kiépítésén gondolkodik. Terveik megvalósításához sok sikert kívánunk!

Találkozónkról két cikk is megjelent a Székelyhon újság honlapján:
http://86.35.4.218/hirek/tarsadalom/egyuttmukodesi-lehetosegeket-keresnek
http://www.szekelyhon.ro/hirek/tarsadalom/mentorszulo-halozatot-epitenenek-nalunk-is

2011. október 10., hétfő

X. Autizmus Nap

‎2011. november 19-én az Autisták Országos Szövetsége immáron 10. alkalommal rendezi meg az Autizmus Napot. A konferencián a mentorszülők is lehetőséget kaptak arra, hogy bemutassák mivel is foglalkoznak. Az előzetes program itt olvasható.

2011. szeptember 23., péntek

Autizmus és Szexualitás - tréning szülőknek

Autizmus és szexualitás

Autizmus és Szexualitás - tréning szülőknek

PDF Nyomtatás E-mail
   2011. szeptember 22. csütörtök, 12:40
autizmus_es_szexualitas
Felhívás szülőknek, tréningen való részvételre
A tréning célja:
Bővíteni a szülők ismereteit:
• az autizmus spektrum zavarral élő emberek hormonális fejlődésével összefüggő viselkedésváltozások,
• a szexuális érés és következményeinek modern megközelítéséről
• a lehetőségek, szükségletek, eszközök és módszerek tekintetében.

A képzést ajánljuk minden, autizmussal élő gyermeket, fiatalt nevelő szülő figyelmébe a gyermek korától függetlenül.
A megelőzés, felkészülés ebben a kérdéskörben is fontos!

A tréning ideje: 2011. október 28-29., kezdés 9 órakor.
Helye: Vadaskert Alapítvány, 1021 Budapest, Lipótmezei út 5.
Trénerek: Farkas Edit és Prekop Csilla
A kommunikációs segédanyagot Solt Anna dolgozta ki.

A tréning részvételi díja:     AOSZ tagok számára 2000,-Ft,nem AOSZ tagok számára 3.000,-Ft

Jelentkezni a jelentkezési lapok beküldésével és a tréning díjának befizetésével együttesen lehet.
A helyszínen való befizetésre nincs lehetőség.

A részvételi díjat befizetheti számlaszámunkra átutalással vagy a Budapest Bank fiókjaiban történő befizetéssel, továbbá rózsaszínű csekken vagy személyesen az AOSZ-irodában.
A közlemény rovatban tüntesse fel „ASZ – részvételi díj”!

Számlaszámunk: 10102086-09521602-00000007

A jelentkezési határidő: 2011. október 21.
A kitöltött jelentkezési lapokat a hronyecz.ildiko@esoember.hu e-mail címre, a 06-1/302-0194-es fax számra, vagy postán a 1053 Budapest Fejér György utca 10. I./3. címre várjuk.