2011. július 25., hétfő

Életmentő kézikönyv szülőknek

Ez a könyv is kedves nekem. Amikor először olvastam, morcos voltam miatta. Bosszantott, hogy úgy éreztem, csak magasan funkcionáló autista gyerkőcök szüleinek nyújt segítséget. Szokás szerint kicsit lassan jöttem rá a könyv igazi értékére. Nevezetesen, hogy gondolkodni tanít. Segít felvenni az "autizmus szemüveget", hogy aztán a saját gyermekünkkel kapcsolatban tudjunk megfelelően gondolkodni és megoldani a felmerülő problémákat. Ez a könyv is megvásárolható a Krasznár és Fiainál, illetve az Autizmus Alapítványnál. Kiadója a Kapocs Kiadó


Életmentő kézikönyv szülőknek

Eric Shopler (szerk.):
Életmentő kézikönyv szülőknek –
krízishelyzetek megoldásához autizmusban és hasonló állapotokban
Eric Shopler az egyik legismertebb autizmussal foglalkozó szakember. Megalapítója és
vezetője volt a TEACCH programnak, 2006.július 7-én hunyt el, a rákkal folytatott hosszú
harcában..
Munkája során mindig nagy hangsúlyt fektetett a szülőkkel való közös gondolkodásra és
munkára, mely ebben az általa szerkesztett könyvben is jól tükröződik.
Az életmentő kézikönyv a szülőkhöz címződik ugyan, de szakemberek számára is tanulságos.
Egy rövid és tömör, a szülők által gyakran feltett kérdéseket, vagy azok hátterét megvilágító
bevezető után a mű 350 anekdotát elemez.
A szakember olyan „családi történeteket” gyűjt össze, melyeknek a középpontjában az
autizmussal élő személy valamely problémája áll.
A problémákat jellegük szerint a repetitív viselkedés, a speciális érdeklődés, a kommunikáció,
a játék és szabadidő, az agresszív viselkedés, a szobatisztaság és önápolás, az evés és alvás,
valamint a viselkedésszervezés témákhoz csoportosítja.
E témák mutatják Shopler állandó kettős nézőpontját, hiszen egy olyan láncra fűzi történeteit,
mely egyrészt a szülőknek adhat konkrét, jól használható nevelési stratégiákat; de másrészt
szervezettségével és magyarázatainál fogva sokat nyújt az autizmussal foglalkozó
szakembereknek is. Maguk a témák és az azon belüli egyes történetek nagyon típusosak,
minden szülő és szakember gyakran él át, vagy hall hasonló problémákról.
Nem csak tanulságos, de érdekes, izgalmas olvasmányt tarthat a kezében az olvasó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése