2013. április 5., péntek

Új szülőképzés - Fogódzó Plusz

A Fogódzó képzést már nagyon sokan ismerik, hiszen kidolgozása, 2008 óta már közel 400 szülőnek nyújtott segítséget. Most újabb képzéssel színesedik a paletta, a MOZAIK Egyesület pályázata révén egy a Fogódzóra épülő gyakorlatiasabb tudást nyújtó szülőtréning került kidolgozásra.

A Fogódzó Plusz fő témakörei az autizmus szempontú akadálymentesítés és a viselkedésproblémák kezelése. Előbbi során a struktúra, előrejelzés, vizuális támogatás szerepét és fontosságát, megvalósításának módjait mutatják be a képzők, az utóbbi kapcsán pedig a résztvevőknek lehetőségük nyílik begyakorolni a viselkedés elemzését. Ez azért is nagyon fontos, mert egy nem kívánt viselkedést abban az esetben tudunk hatékonyan módosítani, ha megértettük kialakulásának okait.

A képzést a Fogódzóhoz hasonlóan neves autizmus szakember és tapasztalat (mentor)szülő páros tartja. A pályázat révén a szülőtréningnek nem csupán a tananyaga készült el, hanem három alkalommal lebonyolításra is került, Egerben és két fővárosi helyszínen.Bízunk benne, hogy hamarosan ismét lehetőség nyílik újabb tréninget indítani az érdeklődők számára.


2013. március 30., szombat

Autizmus Világnapja


2007-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete április 2-át jelölte ki az autizmus világnapjának. Ezen a napon a világ minden részén az autizmussal élőkre és családjaikra figyelünk. A világnap alkalmából országszerte számos figyelemfelhívó kampány, program indul, ezekről bővebben az AOSZ honlapján olvashatnak az érdeklődők. Érdemes figyelni este a tv-híradókat, mert a Parlament kékre világításáról minden évben be szoktak számolni. Aki pedig online szeretne bekapcsolódni a figyelemfelhívásba csatlakozhat a MOZAIK Egyesület facebook kampányához is. 



2012. szeptember 23., vasárnap

Kütyü-show

Szeptember végén az AOSZ irodájában, a MOZAIK Egyesület szervezésében Kütyü-show címmel kerül megrendezésre az Egyesület első rendhagyó, tematikus szülőtalálkozója. Az alkalomra azokat várják, akik érdeklődnek az IT technológia autizmussal élő gyermekek megsegítésére történő használata iránt.

Fogódzó képzés Nyíregyházán

A sokak által jól ismert Fogódzó képzés ismét megszervezésre kerül, ezúttal Nyíregyházán. Részletekről itt olvashattok bővebben. Azok számára akik még nem találkoztak a Fogódó nevével egy mondatban összefoglalva ez egy olyan szülőtréning, ami két nap alatt próbál sok-sok hasznos információt adni az autizmussal frissen diagnosztizált gyermekek szülei számára. Nagyon érdekes, fantasztikus előadókkal, érdemes jelnetkezni rá annak, aki még nem vett részt rajta korábban.

2012. augusztus 25., szombat

Továbkképződtek az Autimentorok

Régen tettünk közzé bejegyzést, de ez nem jelenti azt, hogy nem történik semmi az Autimentorok háza táján. Csak mindenki teszi a dolgát. A mai nap azonban kicsit más volt a megszokotthoz képest, azért jöttünk össze az AOSZ irodájában, hogy játékos formában, jó hangulatban frissítsük ismereteinket. Néhány fotó a továbbképzésről:




2012. március 26., hétfő

+ nap

Amint a fotón is látható az AOSZ + nap rendezvényén többen is részt vettünk. Legközelebb a szombati villámcsődületen, közismertebb nevén flashmob- on az Alle Centerben találkozhattunk velünk és a vasárnapi Kék sétán, melyet a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány szervez. Az Autizmus Világnapjával kapcsolatos rendezvényekről olvashattok a www.aosz.hu oldalon.

2012. február 15., szerda

farsang

Lassan minden óvodában és iskolában eljön a farsangi mulatság ideje. Ahogy sok minden másban, az autizmussal élő gyerekeknek ebben is eltérhetnek az igényei a jelmezek és a rendezvény lefolyásával kapcsolatban. Persze vannak egyezések is. Ahogy a normál gyerekjelmezeknél, itt is fontos, hogy a gyerkőc jól érezze magát a jelmezben. Tudjon mozogni és ne fázzon, vagy legyen melege.
A kész jelmezek korában tulajdonképpen megoldhatjuk, hogy veszünk a gyermeknek valamilyen összeállítást és ráadjuk. Ebben már mulatozhat is, ha nem zavarja a szokatlan ruhadarab, vagy helyzet. Ilyenkor megpróbálhatjuk a szokásos módon segíteni gyermekünket. Igény szerint lefotózni, lerajzolni, előre megjeleníteni neki, hogy mikor mi fog történni és ő mit tegyen ebben a helyzetben, illetve hogyan szálljon ki belőle, ha túl megterhelőnek érzi. És nem árt azt is jelezni, hogy a rendezvénynek hogyan lesz vége.
Ha a gyermek nem szeretne jelmezt húzni, akkor is vannak lehetőségeink. A piros póló hátára textilfilccel felrajzolt katicaszárnyak például lehet, hogy elfogadhatóbbak, mint a műanyag szárnyak és fejdísz kombó. egy kedves gyógypedagógus javasolta egyszer az almafa jelmezt, ami barna nadrág és zöld póló, piros almákkal dekorálva. A célnak tökéletesen megfelelt és nem terhelte a viselőjét. Kisfiamnak fogalma sem volt róla, hogy ő most almafa. Más autizmussal élő gyerekkel is előfordulhat, hogy nem értik, miért mókás jelmezbe bújni, de ettől még érezhetik jól magukat.
Ehhez az is kell, hogy a nekik megfelelő mennyiségű ingert kapják az ünnepségen. Vagyis a túl sok fény, zene és nasi esetünkben nem biztos, hogy jó választás. Ha ilyen jellegű a mulatság, érdemes egy csendesebb helyet is elérhetővé tenni a kevésbé duhaj kedvű gyerekek számára.
Remélem minden olvasónak jól sikerül a farsangi időszak és kérem írják/írjátok meg nyugodtan a tapasztalataikat!