Bocsom ebben a dög melegben az észak budai nagy lakótelep egyik játszóteréhez vonzódott, mert ott van a DRÓTKÖTÉLPÁLYA, így egyben. Ezt más gyerekek is szeretik. Bocs úgy amióta járni tud azóta és annak már vagy nyolc éve. Szóval, amíg nagy a meleg addig nem sokan futkosnak, de öt óra felé telítődik a pálya. Este felé pedig egy ötéves lányka van nagy hatással a legényre. Szépen felváltva csúsznak és megy közben a flörtölés.
A probléma akkor van, ha már háromnál több különböző korú gyerek áll sorba az egy négyzetméteres kiindulási állomáson. Ez kezelhetetlen probléma, ilyenkor hamarosan menekülni kell. Mondtam is a Bocsomnak, ha háromnál többen vannak, meneküljön. De ő ritkán jut ilyen klassz játékhoz és mást eszelt ki. Legközelebb UV riadó után három órakor engedtem le egyedül, a lelkére kötve mindent. Negyedóra múlva mentem utána. Egyedül csúszkált a pályán, miközben három másik gyerek sóvárgott.
- ???
- Megmondtam nekik, hogy autizmussal élek és ezért egyedül szeretnék csúszkálni!
Bejött...